Jelölt 2020

Durica Katarina

Durica Katarina író, újságíró, három gyermek édesanyja. Nőket érintő témákat dolgoz fel cikkeiben, könyveiben. Regényei köré női közösségek alakultak Magyarországon és Szlovákiában egyaránt. Írásai elősegítik a traumafeldolgozás megkezdését olyan fontos kérdésekben, mint a nemi erőszak, prostitúció és a kapcsolati erőszak számos formája. A tágabb társadalmi környezetben pedig párbeszédet indítottak korábbi tabu témákról. Pozsonyban született, Csallóközben nőtt fel. Többek közt idegenvezetőként dolgozott a Közel-Keleten, tudósított parlamenti választásokról Szlovákiában, újságíróként beszámolt a kelet-afrikai vidéki nők helyzetéről. Négy regény szerzője, a közönségsikert “A rendes lányok csendben sírnak” című könyve hozta, amely a dunaszerdahelyi maffia női áldozatairól szól. 2020-ban elindította Piros Hó Kiadót, amely saját regényével, a Városi rókákkal debütál. A negyedik regénye a női kiszolgáltatottságról szól.

www.duricakatarina.com

63513afdc77c2a0b64bda0f0_Durica-Katerina.jpg
Mádai Vivien2.jpg
Nagyköveti méltatás

Mádai Vivien

“Egy újságírónő, aki olyan témákat feldolgozva vált írónővé, amelyeket korábban senki sem mert vagy akart feldolgozni. A 90-es évek dunaszerdahelyi maffia terrorját vagy a brüsszeli csillogás és alvilág kétarcúságát úgy viszi az olvasóközönség elé, hogy közel száz szemtanut, áldozatot hallgatott meg és az általuk elmondottak hiteles lenyomatát fordítja lebilincselő olvasmánnyá. Az idei évben fontos léptékváltás történt az életében: a Rendes lányok csendben sírnak című regényét a Vígszínház a műsorára tűzte, illetve megfilmesítési jogait is megvásárolták.”

A nagykövet további jelöltjei