Jelölt 2020

Oláh Judit - Visszatérés Epipóba

Oláh Judit rendező, az ELTE Filmtudomány mesterszakán végzett, ahol az elméleti órák mellett gyakorlati képzésen is részt vett. Tanulmányai alatt számtalan filmben dolgozott különböző pozíciókban. 2015-ben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával elkészítette első önálló kisjátékfilmjét Szépségkirálynő címmel,ami számos fesztiválon sikerrel szerepelt. Judit Nipkow ösztöndíjas volt, részt vett az Archidoc, a Eurodoc és a Doc Inkubator workshopokon, a Midpoint forgatókönyvfejlesztési képzésén, illetve a „Midpoint 2020 feature launch” forgatókönyvfejlesztői képzés végzett hallgatója. Elkészítette első egész estés dokumentumfilmjét Visszatérés Epipóba címmel, azóta családjával Berlinbe költözött, ahol új filmtervein dolgozik. A Visszatérés Epipóba c. film az éppen hanyatlóban lévő szocialista Magyarországra kalauzol el minket, ahol működött egy különleges tábor, egy képzeletbeli országban, Epipóban, messze az akkori rideg valóságtól. A tábor karizmatikus vezetője bűvkörébe vonta a rábízott gyerekeket, annak ellenére, hogy a játékokat megalázás és többeket érintő titkolt abúzus árnyékolta be.

http://campfilm.eu/filmek/visszateres-epipoba

https://www.facebook.com/returntoepipo

63513afdc77c2a5c4bbda13c_epipo.png
Martinkó József .jpg
Nagyköveti méltatás

Martinkó József

“Rendkívül fontos, a gyermekek jogairól, a gyermekek szülei részéről az oktatási intézményekbe vetett bizalomról, manipulációról, gyermekkori traumák feldolgozásáról szóló dokumentumfilm kapott széles nyilvánosságot az HBO Hungary révén. Oláh Judit immár gyakorló anyaként, gyermeke első önálló táborozásának apropóján készítette el filmjét a nyolcvanas évek egyik legendás gyermek közösségéről, nyári táboráról, aminek a korszak egyik tévés ikonja, civilben középiskolai tanár volt a fő szervezője. Kívülről, a gyerekek szülei szemszögéből Epipó maga a földi gyermekparadicsom, aminek saját belső rituáléi, jelnyelve, játékai a szabadság és autonómia szigete a nyolcvanas évek rideg és korlátolt szocialista társadalmában. A nyári táborok gyermek résztvevői immár felnőtt fejjel, a tábor vezetőjének szexuális visszaéléseit leleplező cikk megjelenése után egy csoportterápia keretében keresnek válaszokat arra a kettősségre, ami a szeretet és szabadság felszíne alatt lappangó bántalmazásból állt össze. A dokumentumfilm korabeli felvételekből, illetve személyes interjúkból, valamint a csoport terápia alatt felvett anyagokból készít általános érvényű látleletet a történtekről, miközben a folyamatosan önvizsgálatra szólítja fel a nézőt a saját felnőtt-gyerek kapcsolatainak megélésével kapcsolatban.”

A nagykövet további jelöltjei