Jelölt 2020

SNITT

A SNITT csapata egy szűk baráti körből jött létre, akiket a barátságon kívül a filmek iránti közös szeretet is összeláncol, így adta magát az ötlet, hogy egy filmklubot hozzanak létre. Legfőbb céljuk az volt, hogy kavicsot dobjanak a csallóközi kulturális életállóvizébe, mivel úgy érezték, hogy kevesen képesek megszólítani generációjukat. Az elmúlt öt évben azonban fel kellett ismerniük, hogy valami sokkal nagyobb jött ezzel létre, ezért is joggal mondhatják, hogy a közösségteremtés lett a csapat legnagyobb erőssége. Kezdetben csupán szabadtéri filmvetítéseket szerveztek, mára azonban olyan események is szerepelnek a repertoárjukban, mint különböző előadások, beszélgetős estek, könyvbemutatók, koncertek, könyvespolcok vagy éppen egy bolhapiac.Rendezvényeiken fontosnak tartják, hogy a közönségük mindig zsebre tegyen valami útravalót, igyekeznek minden alkalmat valamilyen keretbe foglalni és így felhívni a figymelmet az általuk fontosnak ítélt társadalmi jelenségekre, mindvégig ügyelve arra, hogy több korosztályt is megszólítsanak. A jövőben semmiképp sem szeretnék magukat lekorlátozni pusztán filmvetítésekre, bár a fő profil mindig is ez lesz. Szeretnének a kultúra minél szélesebb spektrumában tevékenykedni, mindezt úgy, hogy soha ne tévesszék szem elől azt, amiért az egészet létrehozták: hogy jól érezzék magunkat közben!

https://www.facebook.com/thesnitt

https://www.instagram.com/thesnitt/

https://snitt.sk/

63513afdc77c2a7bedbda112_SNITT.jpg
Trellay Levente2.jpg
Nagyköveti méltatás

Trellay Levente

"Ez a történet arról szól, amikor egy felnövekvő új generáció nem hátat fordít sajátmúltjának, hanem karon fogja, kikérdezi és megpróbálja azt újragondolni.Modern társadalmunknak szüksége van olyan emberekre, akik nyitott szemmeljárnak a világban és mindazt a tudást, amit életük során megszereznek,hazaviszik. Az alsó-csallóközi Nagymegyer azon szerencsés települések közétartozik, ahol egy maréknyi fiatal hisz a jövőben és ezt képes tettekkel is kifejezni."

A nagykövet további jelöltjei