Jelölt 2021

Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület / Mesterek és tanítványok pályázat

“Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 2021. márciusában pályázatot hirdetett a néptánccal, népzenével, és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára, hogy ezúttal életkorok és szerepkörök nélkül, közös produkcióban mutassák meg az évek óta együtt építgetett „közös kincsük” egy szeletét. A versenyre 6 – 16 év közötti Tanítvány(ok) és Mestere(ik) jelentkezhettek, egy közösen előadott, az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységéhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkcióval. A produkciókat maximum 5 perces videofelvétel formájában rögzítették. Az értékelés során előnyt jelentett, ha a szereplők a saját lakhelyükhöz kötődő népművészeti értékeket mutatják be, illetve ha, a produkció megfelelően illeszkedik az előadó gyermek életkori sajátosságaihoz. A pályázat az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület által került kiírásra, az egyesület elnökének, Sikentánc Szilveszternek az ötlete nyomán. A pályázatra több, mint 180 produkció jelentkezett. A díjazottak listája az egyesület honlapján, az alábbi linken olvasható: https://www.orokseg.hu/hirek/374-mesterek-es-tanitvanyok-eredmenyek


www.orokseg.hu

https://www.facebook.com/mesterekestanitvanyok



63513afdc77c2ae215bda1d7_Mesterek-es-tanitvanyok-palyazat.jpg-masolata.jpg
63513afdc77c2a59dbbda196_Bagossy_Norbi_IB_4160_1-(1).jpg
Nagyköveti méltatás

Bagossy Norbert

"Zenészként és hagyománytisztelő emberként szívemnek kedves ez a program. A muzsika erejével hozta össze a generációkat."

A nagykövet további jelöltjei