Jelölt 2020

Qatch

A qatch-et, mint magyar sportinnovációt Gattyán György, Huszár Viktor és Borsányi Gábor alapította 2018-ban. A magyarországi debütálása a sportnak 2019-ben volt, azóta négy kontinensen tartottak versenyeket és bemutatókat. Az első qatch világbajnokságot tizenhat ország részvételével 2020-ban Budapesten rendezték meg, mely esemény a magyar válogatott győzelmével zárult. A qatch a kézilabda alapjaira épülő sporttevékenység, amit egy multifunkcionális sporteszközön, a Teq asztalon játszanak profi és amatőr sportolók egyaránt. A játék két háromfős csapat részvételével zajlik, ahol a csapat két játékosa, a támadók, az asztal egyik végénél, míg védekező csapattársuk a másik térfélen, az ellenfél játékosai között helyezkedik el. A qatch kreatív megoldásokat eredményez, emellett fejleszti a döntéshozatalt és a csapatmunkát. Játszani teremben és szabadtéren, kemény borításon vagy homokban, is lehet. A qatch nemcsak egy sporttevékenység, hanem egy alternatív edzésmódszer is kézilabdázók számára, mivel kiválóan alkalmas a játékosok technikai és taktikai képzésére, fejlesztésére. A játék szabadidős változatát bárki, bárhol játszhatja. Ebben a formában nincs szükség hat játékosra, elegendő a játékhoz egy Teq asztal, egy labda és egy játszótárs.

www.qatch.org

https://www.instagram.com/qatch_official/

https://www.facebook.com/qatchofficial/

63513afdc77c2a2727bda10c_Qatch-sportag,-mint-magyar-sportinnovacio.jpg
Háfra Noémi.jpg
Nagyköveti méltatás

Háfra Noémi

“A qatch egy, a Teq asztalon játszott, kézilabda alapjaira épülő sport, amely tökéletesen kiegészíti az alapsportágat. Magyarországot, mint sportnemzetet, ezentúl nem csak a sportolói által, hanem a saját sportága által is felhelyezte a sport világtérképére. A magyar innováció nem csak fiatalok sokaságát hozza közelebb a kézilabdához, de a profi játékosok számára is új szakmai fejlődési lehetőségeket biztosít. Sikerét az idei évben azzal koronázta meg, hogy a Magyarországon rendezett világbajnokságot a magyar válogatott nyerte meg.”

A nagykövet további jelöltjei