Jelölt 2021

Hungarian Startup University Program (HSUP)

“A Hungarian Startup University Program Magyarország első felsőoktatási szintű egységes, komplex startup programja, egyben egy közös platform, egy közösség, amely összefogja az ökoszisztéma szereplőit, legyen szó pénzügyi befektetőkről, egyetemekről, hallgatókról, mentorokról, vállalkozókról, szakmai partnerekről, állami szervezetekről, akik speciálisan tudják egymást támogatni. A program e-learning képzés keretében a problémamegoldó gondolkodásmódot hivatott népszerűsíteni, és egy teljesen más világot mutat a fiatal generáció számára, mindezt egy új, saját fejlesztésű módszertannal, melynek köszönhetően kontaktórák nélkül, akár egy okostelefon segítségével is elvégezhető a szabadon választható tárgy. A program első félévében a diákok az elméleti tananyaggal birkóznak meg. Amennyiben nyertes ötlettel rendelkeznek vagy nyertes projektcsapatban dolgoznak, gyakorlatorientált, élmény alapú második félévben vesznek részt, kiemelt ösztöndíjjal, hogy a tanulmányaik mellett csak a projektjükre koncentrálhassanak. A tanév zárásaként a Demo Day keretében a kész projektmunkákat befektetőknek, üzleti angyaloknak és inkubátoroknak mutatják be, akik hasznos visszajelzésekkel és a legjobbak számára szakmai felajánlásokkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a program után is folytassák projektjüket.”


https://hsup.nkfih.gov.hu/

https://www.facebook.com/HungarianStartupUniversityProgram



63513afdc77c2a8a0cbda1bf_HSUP.jpg
63513afdc77c2a1c22bda18d_Trunk_Tamas_IB_2462_1.jpg
Nagyköveti méltatás

Trunk Tamás

„A Hungarian Startup University Programnak 2021-ben 4000 hallgatója volt, egy millárd forintnyi támogatással tudtak motivált fiatalokat segíteni és 300 új startup alakult rajtuk keresztül. Egyedülálló módon támogatják szervezetként az új generáció startupjait, fiatal vállalatait és leginkább fiatal vállalkozóit.”

A nagykövet további jelöltjei