Velünk történt

EGYSZÜLŐS KÖZPONT – EGY HELY, EGY ESÉLY, SOK TALÁLKOZÁS

2021. május 1.

A főváros szívében található közösségi térben Nagy Anna és csapata személyes tanácsadással és csoportos foglalkozásokkal, gazdag programkínálattal és szakmai kutatómunkával, de mindenekelőtt hellyel és közösséggel támogatja azokat, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. Magyarországon jelenleg 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő, ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek. A hazai és nemzetközi szinten is úttörő Egyszülős Központ kezdeményezést 2018-ban, megnyitása évében díjazta a Highlights of Hungary.

Nagy Annával beszélgettünk az Egyszülős Központ életéről, az egyszülős lét, illetve jelenlegi helyzet állította kihívásokról, a Highlights elismerésről.

 

2018-ban Böszörményi-Nagy Gergely Highlights jelöltjeként a Miniszterelnökség különdíjas projektjének járó elismerésben részesültetek. Hogyan alakult azóta a Központ élete? Hozott-e változást a jelölés és a különdíj?

Sűrű és nagyon szép három év van mögöttünk: 15 ezer családnak tudtunk segítséget, támogatást vagy éppen közösséget nyújtani ez alatt a három év alatt és ez már önmagában nagy öröm. Több mint hetvenféle szolgáltatást nyújtottunk, hiszen egyszülős családban élni nemcsak annyit jelent, hogy eggyel kevesebb a felnőtt a családban – ez kihat az élet szinte minden területére. És ahol a családoknak valami nehéz, ott nekünk feladatunk van. A Highlights of Hungary-jelölés már önmagában óriási dolog volt – nagyon hálásak vagyunk Gergőnek, hogy meglátta és érdemesnek találta a munkánkat. Ennyi kreatív és előre vivő projekt közé bekerülni nagy megtiszteltetés és fontos visszajelzés is volt számunkra. A különdíj pedig megmutatta, hogy amit csinálunk, az nemcsak nekünk fontos. Hogy 300 ezer család és az értük végzett munka nem néhány megszállott és az érintettek magánügye, hanem olyasvalami, ami azoknak is fontos, akik kívülről látnak minket.

A járványhelyzet új megközelítést, kreatív és rugalmas hozzáállást igényel mindannyiunktól, az élet minden területén. Milyen új utakat találtatok vagy teremtettetek az Egyszülős Központ közösségének életben tartására?

Amikor tavaly kijöttek az első intézkedések és értetlenül ízlelgettük azokat a szavakat, hogy „kijárási tilalom” meg „karantén”, azt rögtön tudtuk, hogy fontos feladataink lesznek. A kihirdetés napján már arról szólt az értekezlet, hogy melyik programot hogyan tudjuk folytatni. Jó volt látni, hogy a kollégák, az önkéntesek, mindenki, aki az Egyszülős Központban és Központért dolgozik, azonnal átálltak problémamegoldó üzemmódra, így szinte az összes szolgáltatásunkat sikerült megőriznünk és továbbvinnünk. Ugyanúgy van jogi segítség, pszichológus vagy korrepetálás, mint korábban, csak most minden online természetesen. A korábbinál is nagyobb igény van az álláskeresésre és az adományokra – egy év alatt több mint 12 tonna élelmiszert osztottunk ki a családoknak, de sok helyen kérdés volt az otthontanulás technikai igénye vagy szeptemberben a tanszerek. Úgyhogy 150 laptopot sikerült eljuttatni a gyerekekhez és tanévkezdéskor több mint 100 család kapott tanszercsomagot. A járványhelyzet talán az egyszülősöket érintette a legnehezebben. Most az adományokra is nagy az igény, úgyhogy most ez az egyik feladat. És mert minden nehézségben van jó is: így, hogy az online világban nincsenek távolságok, olyan családoknak is tudunk segíteni, akik személyesen nem tudnának eljönni a budapesti központba. Így egy év után a családok már az erejük végén járnak, úgyhogy az eddiginél is nagyobb szükség van olyan támogató csoportokra, közösségekre, ahol össze tudnak kapaszkodni – ha Zoomon, hát akkor Zoomon. De fontos, hogy érezzék, hogy nincsenek egyedül.

Egy gyermek lelki harmóniáját nagyban segíti, ha a szülő kiegyensúlyozott. Hogyan látjátok ezt ti, és mennyiben tud ehhez hozzájárulni az Egyszülős közösséghez tartozás?

A repülőkön szokták azt mondani, hogy mielőtt feltesszük a gyerekre az oxigénmaszkot, először a sajátunkat tegyük fel. Mert csak akkor tudunk vigyázni a gyerekre. Így van ez a mindennapokban is: ha szülőként nem tudunk felállni, akkor nem tudunk ott lenni a gyerekünk számára sem. Felállni és újraindulni viszont nagyon nehéz, ha nincs az ember mellett senki. Egy korábbi kutatásunkból és egyébként a mindennapi munkánkból is kiderül, hogy az elszigetelődés az egyszülős lét legnehezebb része. Amikor minden döntés, nehézség, öröm és teher egyetlen ember vállát nyomja. A magány megbetegít. A magány elveszi az önbizalmunk maradékát is. Az ember nem magányra született, még akkor sem, ha egy fontos kapcsolata nem úgy sikerült, ahogy azt tervezte. Ezek pedig nem gyógyulnak máshogy, csak közösségben, más emberekkel együtt, más emberek támogatásával. Van olyan, aki beszélgetni szeret, kibeszélni azt, ami bántja, vagy csak foglalkoztatja. De olyan is van, aki csak a társaságra vágyik: hogy együtt lehessen kirándulni, tornázni vagy festegetni. És ha közben el-elhangzik néhány jól eltalált mondat, akkor már nem úgy megy haza, ahogy megérkezett a nap elején. Kiegyensúlyozott szülő tud kiegyensúlyozott gyereket nevelni, úgyhogy ezek a támaszok mindkettőjüknek fontos kapaszkodót jelentenek.


 

Számotokra miért jó a Highlights of Hungary közösség aktív tagjának lenni?

Minden évben végignézem a jelölteket és nagyon örülök, hogy nem nekem kell kiválasztanom, hogy ennyi jó dologból melyik is legyen a legjobb. A Highlights of Hungary sokszínűsége, a témák változatossága és az a minőség, amit képviselnek, már önmagában izgalmas kaland. Tudni és megtapasztalni, hogy a mi programunk is ilyen és hogy egy ilyen közösséghez tartozhatunk, nagy büszkeség. Azt jelenti, hogy van helye annak, amit csinálunk.

 

Az Egyszülős Központról korábban készült videónk itt megnézhető:
 

https://www.highlightsofhungary.hu/velunk-tortent/egyszulos-kozpont