Velünk történt

KOCKACSOKI - A TÁVOLSÁGTARTÁS ELMOZDULT AZ ÉRDEKLŐDÉS IRÁNYÁBA

2020. november 15.

A KockaCsoki kiváló minőségű, kézműves csokoládét állít elő autistaemberek bevonásával. Dénes Ákos alapító, maga is egy autizmussal élő kisfiú szülőjeként kereste a választ arra, mi vár gyerekére felnőttként, például a munka terén. Az érdeklődése hivatássá változott, és mára ők az egyik legprogresszívebben fejlődő cég, aki konkrét válaszokkal segíti a tájékozódást a témában.

2018-ban elnyertétek a Highlights 7. helyezését. Hogyan reagáltatok a jelölésre?

Összesen három helyről van már díjunk, de ezeket felelős vállalkozásként vagy a fogyatékkal élő emberekkel való foglalkoztatás miatt, és pályázati úton nyertük el. Nem szakmailag, ráadásul önálló jelöléssel még nem értünk el azelőtt sikert és ez egy nagyon jóleső visszaigazolás volt számunkra. Nincs mögöttünk óriási tőke, nagyvállalat vagy egy színész, aki reklámoz bennünket, így aztán nehéz érvényesülni. Továbbá a kommunikációs stratégiánk is arra épül, hogy a KockaCsoki egy magas színvonalú és finom termék, amit első sorban ezért vegyenek meg, ne szánalomból, amiért fogyatékkal élők készítették.

Mi történt veletek azóta? Láthatóan egyre több lábat növesztetek, egyre több programot szerveztek.
Az előző műhelyünket éppen két éve, akkor hagytuk el és költöztünk az újba, amikor a Highlights díjátadó zajlott, így a díj már ide került ki. Azóta kiegészült a program listánk további workshopokkal, mindenből magasabb számban, és hogy néhány kiemelten fontosat említsek, például pályaorientációs és önálló életviteli foglalkozásokat szervezünk autistáknak, valamint autista gyerekekkel élő családoknak is rendszeresen készülünk eseményekkel.

Célotok, hogy az autista emberekkel jobb együttélést biztosítsatok, elfogadóbb környezettel. Hogy látjátok, a ti és mások munkájának köszönhetően van ebben pozitív előmenetel?
Folyamatosan javul a helyzet, erre koncentrálunk. Mi egyre több támogató partnerrel és céggel kerülünk kapcsolatba, akik szívesen fogadnak megváltozott munkaképességű kollégákat. Az iroda látogatások alkalmával az autisták felmérhetik, hogy melyik szegmensben milyen opciók adottak és a potenciális munkaadók is barátkozhatnak velük. Ezek az alternatív megoldások a megismerésen keresztül hozzák közelebb a feleket.
De a társadalom terén is érezhető az optimizmus, hogy a távolságtartás elmozdult az érdeklődés irányába. Az egyik új szolgáltatásunk keretében szülinapi zsúroknak is helyet biztosítunk, ilyenkor pedig mindig jelzem a szülőknek, akik gyakran ép gyerekekkel érkeznek, hogy autista kolléganőm aktívan segít majd. Senki sem viszolygott még emiatt, és ez lássuk be, nagy szó, mert korábban ilyesmi sűrűn előfordult.

A KockaCsoki egy gazdasági vállalkozás is. Számokban megtudjátok fogalmazni,mennyire sikeres? 

A tavalyi évben összesen 750 kg csokit készítettünk el, kizárólag kézműves technikával, gépek nélkülözésével. Egy vicces részlet, hogy a minőségellenőrzést végző kollégánk emiatt 22 kg csokit fogyasztott, munkaköri kötelességből. Mindezt örömmel tette és amúgy nem hízott el.

Ti milyen társszervezetekre hívnátok fel idén a Highlights olvasók figyelmét?
Falaink között, heti rendszerességgel autista fiataloknak és szüleiknek ingyenes jógaórát nyújt az AdniJóga. Még nekem is megjön akedvem hozzá, mert az oktatókat annyira áthatja a béke és a nyugalom. Aztán az ImproSOKk improvizációs színházat is ajánlanám, akik a kávézó bezárása után átalakítják azt próbateremmé, amit időnként a közönség számára is megnyitnak. Remek ötlet, hogy ilyen sokféleképpen használják a tereinket és közben az emberek, egészségesek és fogyatékkal élők jönnek-mennek, feszengés nélkül, természetes módon találkoznak és beszélgetnek egymással.

Egy másik korábbi jelöltünk, a Budapest School mesélt róla, hogy az egyik évben a tantervben szerepelt a KockaCsoki. Te hogy emlékszel erre az alkalomra?
Imádtam, amikor itt jártak a gyerekek! Két csoportban érkeztek, olyan sokan jelentkeztek. Emlékezetes, mert felnőtteket meghazudtoló tájékozottsággal vonultak fel. Állandóan kérdezősködtek és egyáltalán nem hülyeségeket: a gyártási műveleteken át Kolombuszig mindennel képben voltak, ami zavarba ejtő jártasságot feltételezett. Erre igazán büszkék lehetnek ők is, és a tanáraik, valamint a szüleik is. Az egyik termékünkhöz logót is terveztek, ami mondanom sem kell, hogy érett grafikusok feladata, és egyébként még mindig kapható a webshopunkban!


Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Vagy olvasd el a Budapest Schoollal készült interjúnkat itt: https://highlightsofhungary.hu/velunk-tortent/budapest-school