Velünk történt

ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT – ÉRTÜNK, VELÜNK

2021. május 1.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) több, mint 70 éve látja el a feladatát jelenleg 8500 mentődolgozóval az ország 255 mentőállomásán. Országos mentési és sürgős betegszállítási kötelezettségének megfelelve a nap huszonnégy órájában teljesíti szolgálatát. Az 2020-as évben a vírushelyzet okozta megváltozott körülmények markánsan felülírták az OMSZ eddigi működési modelljét, de ezt ők a lehető legnagyobb profizmussal és alázattal adaptálták minimális idő alatt, mindezt pozitív attitűd mellett.

A Highlights közönségszavazásán idén több, mint 20.000 szavazó döntött úgy, hogy a Ti fáradhatatlan tevékenységetek érdemelte ki a Highlights of Hungary 1. helyezésének járó díjat. Az elismerésen túl ez idén 2.000.000 Ft pénzjutalommal is jár. Mesélnétek róla, mire költi a Szervezet a nyereményt?

Nagyon fontos visszajelzés a számunkra, hogy az Országos Mentőszolgálat áldozatkész bajtársainak 2020-as történelmi teljesítménye kivívta az internetezők elismerését. A díj mellé 2 millió forint értékben társuló pénzjutalmat Őriszentpéter Mentőállomás garázs előtti területének aszfaltozási munkálataira fordítjuk, így az összeg hozzájárul ahhoz, hogy a rendkívüli helyzetben is kimagasló helytállást tanúsító őriszentpéteri bajtársaink jobb körülmények között gyakorolhassák segítő hivatásukat.

Digitális fejlesztések, profi kommunikáció, szakmai maximalizmus, Családbarát munkahely – csak néhány azok közül, ami már most is jellemzi a szervezetet. Milyen további terveitek vannak?

Az elmúlt években számtalan fejlesztést valósítottunk meg informatikai területen. Tablet alapú Intelligens Fedélzeti Terminálokat használunk. Kapcsolódtunk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez. A korábban bevezetett üzleti intelligenciával elemzett folyamataink a koronavírussal való küzdelemben nagy segítséget nyújtottak folyamataink pontos elemzéséhez és a gyors reakcióhoz. A kapacitástervezésünk során már korábban is alkalmaztuk a mesterséges intelligencia lehetőségeit. Informatikai és telekommunikációs partnereinkkel közterületi segítségnyújtó applikációt és életmentő applikációt fejlesztettünk ki. Az a célunk, hogy a mentők alapértékeit megtartva lépést tartsunk a világ, a technológia fejlődésével. Sőt, ha lehet, álljunk a fejlődés élére, mindezt a betegeink érdekében.

A hétköznapi ember számára a mentősök szuperhősök. Mik azok az emberi tulajdonságok, amelyek nélkülözhetetlenek egy mentős esetében?

Az OMSZ-nál valódi életmentők dolgoznak. Hősök, akik nap mint nap életeket mentenek névtelenül, és akikre mindig számíthatnak a bajban lévők. Számukra a munkájuk hivatás is, amit szívvel, lélekkel és elszántsággal végeznek fáradhatatlanul. Ők azok, akik ebben a rendkívüli helyzetben is erőn felül teljesítenek, hogy mások otthon maradhassanak és biztonságban lehessenek. Munkájukat nagy hivatástudattal, professzionális színvonalon teszik, ezzel is minden egyes napon megszolgálva az ország bizalmát, ami az elmúlt időszakban jelentősen erősödött. Az Országos Mentőszolgálat munkáltatóként igyekszik mindent megtenni a mentődolgozók testi és lelki egészségének megóvásáért, erősítéséért.

Jelöltként Ti hogyan éltétek meg az idei Highlights of Hungary évadot? Voltak-e számotokra inspiráló jelöltek?

Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy Takács Ákos nagykövetként bennünket jelölt a 2020-as év Highlights of Hungary díjára, az pedig, hogy több mint 20.000 szavazó döntött úgy, hogy az Országos Mentőszolgálat teljesítményével kiérdemelte az első helyezésnek járó díjat, nagy elismerés számunkra. Valamennyi most megismert jelölt egytől-egyig elismerést és köszönetet érdemel, hiszen tenni akarásukkal és kiemelkedő teljesítményükkel mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy a világ jobb legyen.