Jelölt 2020

KVTársulat-Láthatáron Csoport-Névtelen Utak Alapítvány_Kiállok Érted című előadás

Színházi előadás és komplex színházpedagógiai, társadalomérzékenyítő program. A KV Társulat és a Láthatáron Csoport is hosszú évek óta működő független színházi társulat, női művészeti vezetőkkel. Mind a két társulat elkötelezett a nőket érintő társadalmi tabu témák feldolgozásában, láttatásában és a társadalmi érzékenyítésben. A Névtelen Utak Alapítvány védett házat működtet, és 12 lépcsős rehabilitációs programot kínál a prostitúcióból kimenekülő áldozatok részére. Téma: fiatalkorúak prostitúciója Kiállok érted projekt 3 szervezet (2 színházi csapat; KVTársulat/ Láthatáron Csoport) és 1 civil szervezet; Névtelen Utak Alapítvány) együttműködésével, kifejezetten nevelőotthonok számára létrehozott komplex színházpedagógiai és társadalomérzékenyítő program. Része az előadás és a hozzá kapcsolódó foglalkozások. A projektben egyedülálló módon kapcsolódik egybe és épül egymásra a színházi és szociális szakterület munkája. Az előadást követően a színházi csapat drámafoglalkozást tart a gyerekeknek-fiataloknak; ezzel párhuzamosan a Névtelen Utak, az otthon munkatársainak (nevelők, pszichológusok, fejlesztő pedagógusok) tart szakmai workshopot. Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok megelőzési, kilépési lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja egy történeten keresztül, amiben valós és mesei elemek keverednek. A történet fiatal lányokról szól, akik mélyszegénységben, durva és rideg környezetben nőnek fel, ahol bántalmazzák őket és ahonnan menekülni kényszerülnek. Akik egész életükben szeretetre és szerelemre vágynak. És akiket pont ezért mindig behálóz egy „Lover boy”… A projekt 1 éves kutatómunkán alapuló, saját fejlesztésű, innovatív, hiánypótló modell, amelyet 2016 óta sikeresen és eredményesen alkalmaznak a gyermekvédelem területén.2018-ban nagyszabású együttműködés kezdődött az ORFK-val, amelyben Rendőri szakmai napok keretében jut el a projekt az otthonos fiatalokhoz és felnőttekhez országszerte. Ez az együttműködés adta a lehetőséget, hogy a program élete 2020-ban új szakaszba lépjen és új kihívásnak feleljen meg. Új célközönséget; rendőröket szólítunk meg. Speciális, kifejezetten rendőrök számára készült, érzékenyítő foglakozást dolgoztak ki, amely hiánypótló és amely áttörést hozhat a program rendszerszintű prostitúció ellen folytatott küzdelmében.

https://www.facebook.com/kiallokerted

KVTársulat: https://kvtarsulat.blogspot.com/

https://www.facebook.com/KV-T%C3%A1rsulat-802650713174707

Láthatáron Csoport: http://lathataroncsoport.hu/

https://www.facebook.com/lathataroncsoport

Névtelen Utak Alapítvány: https://nevtelenutak.hu/www.facebook.com/nevtelenutak

63513afdc77c2a803ebda0fe_KVTarsulat-Lathataron-Csoport-Nevtelen-Utak-Alapitvany_Kiallok-erted.jpg
Törőcsik Franciska2.jpg
Nagyköveti méltatás

Törőcsik Franciska

"A Névtelen Utak alapítvány már önmagában kiemelést érdemel: a szexuális kihasználás, prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak rehabilitációjával és integrációjával foglalkozik. Az alapítvány és két független színházi társulat koprodukciójában jött létre az előadás, amelyet eddig nem csak színházban, hanem nevelőintézetekben is játszottak, preventív céllal, feldolgozó foglalkozásokkal kiegészülve. Nemrég együttműködés született az ORFK-val is, 2020-tól Barabás Ildikó alezredes munkájának köszönhetően az előadást az ORFK beosztottjainak is játsszák majd érzékenyítés, felkészítés céljából."

A nagykövet további jelöltjei