X. helyezett - 2020

Vas Megyei Szakosított Otthon

A Vas Megyei Szakosított Otthon a páratlan szépségű Őrségben található: Ivánc községben. Az Otthon gróf Sigray Antal volt családi birtokán működik, ahol összesen 180 fő értelmileg akadályozott él. Az emberi értékeket, a munkához való jogot és a hasznosság tudat prioritását szem előtt tartva az gondoljuk, hogy az értelmileg akadályozott embertársainknak is joga van dolgozni, hiszen a munka által egy olyan tevékenységet végeznek nap, mint nap, amely értéket állít elő mások és önmagunk számára is. Ebben az önmegvalósításban segítik fogyatékkal élő ellátottaikat a különböző foglalkoztatási területeken: mosoda, porta, eladás, takarítás, állatgondozás, kézműves műhely, parkfenntartás, bio-kertészet. Az értelmileg sérültek esetében a képességek csökkenése nem vezet a foglalkoztathatóság elvesztéséhez, ezért fontos számukra, hogy segítsék őket azon tevékenység megtalálásában, ami érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelő. Ezáltal élvezet lesz számukra a munka, a végeredmény pedig a büszkeség forrása. Való igaz, hogy bizonyos mértékben behatárolódik a munkavégző képességük, de a segítő irányításával részt vehetnek egy-egy terméknek előállításától akár az értékesítéséig.

www.vmszo.hu

https://www.facebook.com/vasmegyei.szakositottotthon/

63513afdc77c2afd60bda11e_Vas-Megyei-Szakositott-Otthon.jpg
Farkas Richárd.jpg
Nagyköveti méltatás

Farkas Richárd

“A nehéz körülmények között dolgozó szociális munkások és a fogyatékkal élők, ilyen sokrétű és magas minőségi rehabilitációs foglalkoztatása igazán különleges, tiszteletreméltó és támogatni való kezdeményezés. Foglalkoznak irodai papírtermékkel, parkgondozással, lakástextíliákkal, kisállatpárnákkal, de magas minőségű bio zöldséget és gyümölcsöt is termelnek, ami egy étteremben is megállja a helyét a színvonala miatt.”

A nagykövet további jelöltjei