Sohajda Levente református lelkész szervezésében valósult meg a Közösségi Méhészet Göncruszkán, amely a református egyházközösséghez tartozik. A méhészetben dolgozó önkéntesek mindegyike gazdaként vesz részt a termelésben, előállított termékeiket több országba is exportálják. A legelején eldöntötték, hogy minden bevételt, amit nem innovációként és fejlesztésként forgatnak vissza, azt ösztöndíjra és oktatásra fordítják. Ennek köszönhetően, és a termékek exportjából befolyt jövedelemből támogatta a közösség a Talentum tehetséggondozó általános iskola és óvoda megnyitását a református régióban.

Sohajda Leventével beszélgettünk az összefogás erejéről, a szívvel kitűzött célokról és a kézműves méz sikerének titkáról.

A Göncruszkai Közösségi Méhészet 2017-ben Szűcs Péter jelöltjeként Highlights of Hungary Kurátori díjban részesült. Mit adott számotokra a jelöltség?

Elsőrenden nagyon inspiráló volt megismerkedni Szűcs Péterrel, aki egy utazása kapcsán keveredett el Göncruszkára, mondhatnánk „véletlenül”, ha hinnénk a véletlenekben. Akkor még nem tudtuk, hogy a vele való beszélgetés szélesre tárja a kaput számos új arc, élet és gondolat megismerése felé, hisz nem csak mi lettünk ismertebbek a kampány során, sőt, talán a legnagyobb lehetőség éppen mások megismerésében adatott, sokszínű módon.

A Göncruszkai Közösségi Méhészet élő példája annak, hogy nincs lehetetlen: összefogva, a célokat és irányokat szem előtt tartva, újabb és újabb csodálatra méltó dolgokat valósítatok meg. Az egyik ilyen a helyben előállított kézműves méz.

Szerinted mi volt a siker titka?

Belevágtunk és nem adtuk fel! Nyitottak voltunk a tanulásra, a megújulásra, az ismeretlenre.

És mi történt veletek azóta? Milyen tervek megvalósításán dolgoztok most?

Nehéz ezt néhány mondatban összefoglalni, de azért megpróbálom: a méhészet a maga természetes módján fejlődött tovább, próbáltuk stabilizálni a termelésünket és az értékesítést egyaránt, s közben megtalálni azt az optimális határt, egyensúlyt, ahol még lehetőség van egyedit alkotni úgy, hogy ne legyünk gazdaságilag veszteségesek. Ez nem könnyű, a minőség és mennyiség itt is feszültségben áll, annak minden financiális vonatkozásával együtt. Nagy örömmel indítottuk el a TejjelMézzel projektünket, melyben egy olyan közösségi éttermet álmodtunk meg, ahol a múlt és a jövendő össze tud érni, generációk találkozhatnak és a hétköznapokat meghatározó, az életminőséget alapvetően befolyásoló „asztalközösségek” születnek. Komoly kihívás volt, kicsit lehetetlennek is tűnt, hogyan fér meg az iskolai menza és a fine dining egymás mellett, de elkötelezettek voltunk abban, hogy ezt a kísérletet nem adhatjuk fel vagy alább. Mára a hely, a közeg önmagáért beszél, nem nagyon kell magyaráznunk, miért jó… csak be kell invitálni az embereket és engedni hatni azt, ami teremtődött. Egy 1944-ben deportált család házában kapott helyet a közösségi étterem, így egy kicsit a „közös történet” háza is, amely egyszerre beszél „egymásról és egy másról”, amivé az ember lehet- nekünk alapvetően a „mindenkori megbékélésről” is szól, ahol és ahogyan az ember rendezi a kapcsolatait, a dolgait. Egy olyan helyet álmodtunk meg, amely képes közeledést inspirálni, gondolkodóba ejt, megrendít, felderít, megbékéltet, egy kicsit képes megjeleníteni azt, ahol ég és föld összeér. Gyertek el, ki kell próbálni, lehet nem is olyan, csak én gondolom így… most épp egy mézes sörön dolgozunk, egy kis szerzetesi hátterű hagyományos kézműves sörfőzdén, de ez már a holnap vagy a holnap után.

2011-ben közösségi erővel megnyitott a Talentum Tehetséggondozó Általános Iskola Göncruszkán, követve ezzel a református egyház évszázados hagyományát. Hogyan alakult az elmúlt évek során az iskola élete?

16 gyermekkel és 2 tanítóval kezdtünk, jelenleg 234 gyermekünk és 18 főállású pedagógusunk van, számos művész és különböző sportokhoz kapcsolódó művésztanár és edző óraadóként kapcsolódik az intézményhez. 22 környékbeli településről jönnek a gyermekeink, ez önmagában egy nagyon nagy szám, arról nem is beszélve, hogy az átmérője a beiskolázási körzetünknek meghaladja 70 km-t. Úton vagyunk, mind pedagógiai, mind infrastrukturális szempontból és valószínűleg soha nem leszünk készen- az lenne részünkről a legnagyobb tévedés. Folyamatosan új dolgokra kell reagálnunk a generációk cserélődése nyomán és az az igazi, ha nem csak kullogunk a dolgok után, nem csak reakció van, hanem akció is, azaz innovatív módon kezdeményezünk, felmutatunk, bemutatunk, rá mutatunk az élet lényegi kérdéseire. Ez természetesen csak azért tud működni, mert a munkatársaink nem csak szuper pedagógusok, hanem igazán jó EMBEREK, csupa nagybetűvel: képesek a megbocsátásra és a bocsánatkérésre egyaránt. A többi alakul magától…

Korábbi díjazottként, hogyan látjátok az idei Highlights of Hungary évadot? Milyen volt a jelölti mezőny, voltak-e kedvenceitek?

Ebben az évben is, mint eddig mindig, sikerült számos „csodára” felnyitni a nagyobb közösség szemét. Az évadot az tette különlegessé- külső szemlélőként, hogy az online-ba szorított világ megérintése, talán még nagyobb kihívást jelentett a szervezőknek. Szünet nélkül áramlott a különböző felhívások tömkelege a „bezárt világ” felé és azt vettem észre, hogy a „megérintés” egyre nehezebb, a közömbösség erősödik és egyfajta konstans érdektelenség fertőz bennünket, mely az élet lényegi dolgai felé is lezár bennünket.